Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (Complete)

You can find/upload subtitle files for tv drama series here.
Please use the Fansubbing forum to discuss subtitles.
User avatar
hsramen
Posts: 32
Joined: Tue Sep 23, 2014 9:27 pm

Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (Complete)

Postby hsramen » Tue Jan 27, 2015 1:12 pm

Image

Tündöklés vagy téboly

A történet Korjó első uralkodójának, Thedzsonak ( reg.918-943) az idején kezdődik, aki elsőként egyesítette a Koreai-félsziget államait.
Korjó negyedik uralkodója felvette a császári címet, amit posztumusz elődei is megkaptak.


Wang So a baljós Alkaid (Nagygöncöl csillaga) csillagzata alatt született korjói herceg, akinek sorsában vérfürdő áll.
Születése után nem sokkal meg is hal a bátyja.
Ezek után az uralkodó száműzi fiát a hegyekbe.

De mint minden átkot, ezt is meg lehet törni.

A Sarkcsillag fénye alatt született két leány, ők világosságot hozhatnak Wang So sötét sorsára.

Wang Sot, felnőve a palotába hívatja az apja, ahol éppen orgyilkosok támadást kell elhárítaniuk.
A császárné fiát nem látja szívesen. Ekkor a herceg eldönti, hogy nem marad a palotában, inkább a bérgyilkosok nyomába szegődik. Eljutnak egészen Kínáig, de bizony nem kellett volna olyan messzire mennie!
Kínában azonban, hogy kisegítse kényszerhelyzetéből, Shin Yoolt elveszi feleségül- 1 napra.
Ezalatt apja Yeo Wonnal készíti elő Wang So esküvőjét, aki bizonyosan a fényt hozná el Wang So sorsában.
A dráma 2014. március 17-én megjelent azonos című webnovella alapján készült.

Bővebben:
http://hotspicyramen.blogspot.hu/2015/0 ... eboly.html

facebook oldal:
https://www.facebook.com/hsramen

Szereplők:

Jang Hyuk - Wang So
Oh Yeon Seo - Shin Yool- Palhe hercegnője
Lee Ha Nui - Hwang Bo Yeo Won- Korjó hercegnője- (valószínűleg Thedzso egyik ágyasának a gyermeke (?)
Im Joo Hwan - Wang Wook- Yeo Won öccse
Lee Duk Hwa - Wang Shik Ryeom- Thedzso testvére

MBC 24 részes drámája.

Vetítés: hétfő-kedd
2015. január 19-????

Jó szórakozást!

DA-n nem regisztráltak megtalálhtaják a feliratot itt is:
http://hotspicyramen.blogspot.hu/2015/0 ... ratok.html
Attachments
Shine.or.Go.Crazy.E01.HUNSUB.srt
1 of 24
(41.21 KiB) Downloaded 366 times
Shine.or.Go.Crazy.E24.END.LIMO_HUNSUB.srt
24 of 24
(43.61 KiB) Downloaded 676 times
Shine.or.Go.Crazy.E23.LIMO_HUNSUB.srt
23 of 24
(43.61 KiB) Downloaded 682 times
Shine.or.Go.Crazy.E22.LIMO_HUNSUB.srt
22 of 24
(35.62 KiB) Downloaded 684 times
Shine.or.Go.Crazy.E21.LIMO_HUNSUB.srt
21 of 24
(43.21 KiB) Downloaded 672 times
Shine.or.Go.Crazy.E20.LIMO_HUNSUB.srt
20 of 24
(45.11 KiB) Downloaded 689 times
Shine.or.Go.Crazy.E19.LIMO_HUNSUB.srt
19 of 24
(50.36 KiB) Downloaded 686 times
Shine.or.Go.Crazy.E18.LIMO_HUNSUB.srt
18 of 24
(45.73 KiB) Downloaded 682 times
Shine.or.Go.Crazy.E17.LIMO_HUNSUB.srt
17 of 24
(50.32 KiB) Downloaded 674 times
Shine.or.Go.Crazy.E16.LIMO_ HUNSUB.srt
16 of 24
(46.24 KiB) Downloaded 718 times
Shine.or.Go.Crazy.E15.LIMO_HUNSUB.srt
15 of 24
(43.65 KiB) Downloaded 725 times
Shine.or.Go.Crazy.E14.LIMO_HUNSUB.srt
14 of 24
(45.61 KiB) Downloaded 505 times
Shine.or.Go.Crazy.E13.LIMO_HUNSUB.srt
13 of 24
(85.31 KiB) Downloaded 733 times
Shine.or.Go.Crazy.E12.LIMO_HUNSUB.srt
12 of 24
(39.84 KiB) Downloaded 720 times
Shine.or.Go.Crazy.E11.LIMOHUNSUB.srt
11 of 24
(47.1 KiB) Downloaded 714 times
Shine.or.Go.Crazy.E10.LIMO_HUNSUB.srt
10 of 24
(50.19 KiB) Downloaded 707 times
Shine.or.Go.Crazy.E09.LIMO_HUNSUB.srt
9 of 24
(37.86 KiB) Downloaded 720 times
Shine.or.Go.Crazy.E08.LIMO_HUNSUB.srt
8 of 24
(42.46 KiB) Downloaded 678 times
Shine.or.Go.Crazy.E07.LIMO_HUNSUB.srt
7 of 24
(55.88 KiB) Downloaded 733 times
Shine.or.Go.Crazy.E06.LIMO_HUNSUB.srt
6 of 24
(52.92 KiB) Downloaded 735 times
Shine.or.Go.Crazy.E05.LIMO_HUNSUB.srt
5 of 24
(56.62 KiB) Downloaded 732 times
Shine.or.Go.Crazy.E04.LIMO_ HUNSUB.srt
4 of 24
(54.32 KiB) Downloaded 770 times
Shine.or.Go.Crazy.E03.LIMO_ HUNSUB.srt
3 of 24
(54.17 KiB) Downloaded 768 times
Shine.or.Go.Crazy.E02.HUNSUB.srt
2 of 24
(37.82 KiB) Downloaded 827 times
Last edited by hsramen on Mon May 18, 2015 9:13 am, edited 33 times in total.

User avatar
Rhubarb
Posts: 120
Joined: Fri Oct 17, 2014 2:55 pm
Contact:

Re: Shine or go crazy [Hungarian subs] (ep 1 of 24)

Postby Rhubarb » Tue Jan 27, 2015 1:14 pm

Kedves Mindenki!

Meghoztam az első rész feliratát!

Jó szórakozást!

vandi
Posts: 347
Joined: Sat Oct 15, 2011 1:15 pm

Re: Shine or go crazy [Hungarian subs] (ep 1 of 24)

Postby vandi » Tue Jan 27, 2015 1:17 pm

És megérkezett az első rész, hurráá.

Tegnap elő akartam nézni a premier előtt, de elmaradt.
Jó munkát hozzá. :D :D :thumleft:

szildor
Posts: 1462
Joined: Sat Aug 08, 2009 10:58 am

Re: Shine or go crazy [Hungarian subs] (ep 1 of 24)

Postby szildor » Tue Jan 27, 2015 1:23 pm

Kedves Rhubarb, sokkal hamarabb hoztad, mint ahogy ígérted február elejére, hú nagyon örülök neki és köszönöm szépen az elkészült első feliratot. Jang Hyuk ismét történelmi jellegű filmben, kiváncsian várom az élményt. :cheers:

csabamama2
Posts: 504
Joined: Thu Apr 24, 2014 6:30 am

Re: Shine or go crazy [Hungarian subs] (ep 1 of 24)

Postby csabamama2 » Tue Jan 27, 2015 2:34 pm

Rhubard Kedves! Nagyon örülök az új munkádnak, főleg, hogy Jang Hyuk szerepel benne és főleg, hogy történelmi sorozat:-)) Köszönöm szépen az 1. rész feliratát. Üdvözöllek: csabamama2

Marika58
Posts: 156
Joined: Thu Jan 22, 2015 5:05 pm

Re: Shine or go crazy [Hungarian subs] (ep 1 of 24)

Postby Marika58 » Tue Jan 27, 2015 3:05 pm

Köszönöm szépen az első rész feliratát. Nagyon örülök neki, mert szeretem a történelmi sorozatokat.
Üdv: Marika

User avatar
gabóci5
Posts: 329
Joined: Thu Mar 03, 2011 12:55 pm
Location: Békéscsaba

Re: Shine or go crazy [Hungarian subs] (ep 1 of 24)

Postby gabóci5 » Tue Jan 27, 2015 3:14 pm

Kedves Rhubard!
Nagy örömet szereztél, hogy ilyen hamar itt az első rész felirata. Nagy várakozással kezdek bele Jang Hyuk újabb történelmi sorijába. Már belenéztem felirat nélkül, de magyarítva lesz az igazi. Köszönöm a munkádat.
Image
Last edited by gabóci5 on Tue Jan 27, 2015 4:50 pm, edited 1 time in total.

csanyicila
Posts: 148
Joined: Fri Jan 27, 2012 3:09 pm

Re: Shine or go crazy [Hungarian subs] (ep 1 of 24)

Postby csanyicila » Tue Jan 27, 2015 3:20 pm

Köszönöm szépen az első részt :-)

User avatar
sujini
Posts: 104
Joined: Mon Jan 19, 2015 1:48 pm

Re: Shine or go crazy [Hungarian subs] (ep 1 of 24)

Postby sujini » Tue Jan 27, 2015 3:34 pm

Kedves Rhubarb!
Nagyon szeretem Jang Hyuk-ot ezért külön köszönöm,hogy forditod ezt a doramát. :notworthy:
Köszönöm szépen az első rész felíratát! :-)

User avatar
Szilvia333
Posts: 205
Joined: Tue Sep 04, 2012 3:37 pm
Location: Mátészalka

Re: Shine or go crazy [Hungarian subs] (ep 1 of 24)

Postby Szilvia333 » Tue Jan 27, 2015 5:44 pm

Kosztümös!!
És újra Jang Hyuk a főszerepben!!
Köszönöm szépen!!
Nagyon jól indúl ez az év !!!!!!!!!!!!!!!!!!
Image

User avatar
mikaz
Posts: 890
Joined: Sat Mar 26, 2011 9:00 pm

Re: Shine or go crazy [Hungarian subs] (ep 1 of 24)

Postby mikaz » Tue Jan 27, 2015 6:17 pm

Kedves Rhubard! Köszönöm, hogy elkezdted a fordítást! Milyen változathoz készül a felirat? Nekem úgy tűnik, hogy XviD LIMO-hoz jó az időzítése.Ha igen, akkor a film első négy része már letölthető innen is:
https://kickass.so/usearch/shine%20or%20go%20crazy/
ImageImage

User avatar
onna
Posts: 1907
Joined: Sun Dec 04, 2011 7:25 pm
Location: Budapest

Re: Shine or go crazy [Hungarian subs] (ep 1 of 24)

Postby onna » Tue Jan 27, 2015 6:21 pm

Kedves Rhubarb,

Nagy öröm Jang Hyukot látni, úgyhogy nem tudok mit hozzáfűzni, csak azt, hogy köszönöm és írtózatosan fogom várni a részek további fordítását. Már az, hogy ő játszik benne, sikerre van ítélve.
Ez az első fordításod? Te is lelkes híve vagy JH-nak?

User avatar
Szilvia333
Posts: 205
Joined: Tue Sep 04, 2012 3:37 pm
Location: Mátészalka

Re: Shine or go crazy [Hungarian subs] (ep 1 of 24)

Postby Szilvia333 » Tue Jan 27, 2015 6:26 pm

Mikaz már megelőzött,de én is hozok két lehetséges letöltést,ebből az egyik a Mikaz által is javasolt hely:
https://www.asiatorrents.me/index.php?page=torrents&options=0&search=Shine+or+go+Crazy&active=0

https://kickass.so/usearch/Shine%20or%20go%20crazy/

Spojlerbe tettem mert mostanság már semmit sem lehet tudni,mi helyes és mi nem)) :glare:

A máésodikként feltüntetett helynek aktív seedelője vagyok))) :whistling:
Last edited by Szilvia333 on Tue Jan 27, 2015 11:35 pm, edited 1 time in total.

User avatar
Rhubarb
Posts: 120
Joined: Fri Oct 17, 2014 2:55 pm
Contact:

Re: Shine or go crazy [Hungarian subs] (ep 1 of 24)

Postby Rhubarb » Tue Jan 27, 2015 6:27 pm

mikaz wrote:Kedves Rhubard! Köszönöm, hogy elkezdted a fordítást! Milyen változathoz készül a felirat? Nekem úgy tűnik, hogy XviD LIMO-hoz jó az időzítése.Ha igen, akkor a film első négy része már letölthető innen is:
https://kickass.so/usearch/shine%20or%20go%20crazy/

Szia!
Igen, XVID LIMO-hoz.
Köszi a kérdést! :D

User avatar
paggy
Posts: 547
Joined: Thu Dec 15, 2011 12:31 pm

Re: Shine or go crazy [Hungarian subs] (ep 1 of 24)

Postby paggy » Tue Jan 27, 2015 6:30 pm

Kedves Rhubard!Köszönöm szépen az első rész feliratát.Paggy

User avatar
Rhubarb
Posts: 120
Joined: Fri Oct 17, 2014 2:55 pm
Contact:

Re: Shine or go crazy [Hungarian subs] (ep 1 of 24)

Postby Rhubarb » Tue Jan 27, 2015 6:32 pm

onna wrote:Kedves Rhubarb,

Nagy öröm Jang Hyukot látni, úgyhogy nem tudok mit hozzáfűzni, csak azt, hogy köszönöm és írtózatosan fogom várni a részek további fordítását. Már az, hogy ő játszik benne, sikerre van ítélve.
Ez az első fordításod? Te is lelkes híve vagy JH-nak?


Szia!

Harmadik fordításom.

Remélem, látszik némi fejlődés. :D
1.
viewtopic.php?f=13&t=158901&hilit=Gunman+in+Joseon
2.
viewtopic.php?t=158222

Jang Hyukot nem lehet nem szeretni. :thumleft:

User avatar
f.ági
Posts: 908
Joined: Sun Nov 27, 2011 5:59 pm
Location: Hungary Szeged

Re: Shine or go crazy [Hungarian subs] (ep 1 of 24)

Postby f.ági » Tue Jan 27, 2015 6:56 pm

Jang Hyuk történelmi sorozatban! Szuper! Köszönöm szépen az első részt! :-)

User avatar
priszcilla
Posts: 166
Joined: Fri Aug 02, 2013 5:24 pm

Re: Shine or go crazy [Hungarian subs] (ep 1 of 24)

Postby priszcilla » Tue Jan 27, 2015 7:07 pm

Kedves Rhubard!

Én is köszönöm az első rész fordítását. :notworthy: Lehet, hogy majd csak maratonban fogom megnézni, a történelmi sorozatokat általában úgy nézem. De nagyon szépen köszönöm, hogy gyűjtögethetem a feliratokat. :wub: :roll

User avatar
MiJu
Posts: 200
Joined: Thu Oct 23, 2014 1:47 pm
Location: Hungary

Re: Shine or go crazy [Hungarian subs] (ep 1 of 24)

Postby MiJu » Tue Jan 27, 2015 8:45 pm

Kedves Rhubarb !
Nagyon szépen köszönöm az 1. részt !

User avatar
hsramen
Posts: 32
Joined: Tue Sep 23, 2014 9:27 pm

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 1 of 24)

Postby hsramen » Wed Jan 28, 2015 9:51 am

Egy kis javításon még átesett az 1. rész
Shine.or.Go.Crazy.E01.HUNSUBjav(1).srt
(41.21 KiB) Downloaded 84 times
!
Köszönöm az észrevételeket! :)

User avatar
vercsike1
Posts: 3564
Joined: Thu Jul 29, 2010 7:32 am
Location: Budapest Hungary

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 1 of 24)

Postby vercsike1 » Wed Jan 28, 2015 11:54 am

Szia kedves Rhubarb ! ! ! Hálásan köszönöm a sorozat választását és annak első feliratát. :cheers: :cheers: :cheers: :notworthy: :notworthy: :notworthy:

User avatar
szmoleage
Posts: 111
Joined: Thu Nov 03, 2011 10:20 am
Location: Hungary

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 1 of 24)

Postby szmoleage » Sun Feb 01, 2015 7:35 pm

Köszönöm az első rész feliratát. :notworthy: :dance:

User avatar
Szilvia333
Posts: 205
Joined: Tue Sep 04, 2012 3:37 pm
Location: Mátészalka

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 1 of 24)

Postby Szilvia333 » Mon Feb 02, 2015 7:13 pm

Kedves Rhubarb !!
Újfent megköszönöm hogy belevágtál a sorozat fordításába,gondolom sokunk örömére.
Mivel nem raktál ki letöltési lehetőségeket,utólagos engedelmeddel mellékelném az eddig fellelhető helyeket,úgy mint torrent és nem torretn,bár egy előbbi hozzászólásomban már 2 letöltőt megneveztem,ami torrent,de had legyen akkor teljes a lista.
Remélem nem sértelek meg vele,és páran hasznát veszik majd: :roll

http://www.freemoviesub.com/
(lapozni kell a lap alján a Previous page menüvel)

http://drakorindo.net/2015/01/k-drama-s ... title.html

https://kickass.so/usearch/Shine%20or%20go%20crazy/

https://www.asiatorrents.me/index.php?p ... y&active=0

User avatar
Rhubarb
Posts: 120
Joined: Fri Oct 17, 2014 2:55 pm
Contact:

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 1 of 24)

Postby Rhubarb » Wed Feb 04, 2015 5:20 pm

Szilvia333 wrote:Kedves Rhubarb !!
Újfent megköszönöm hogy belevágtál a sorozat fordításába,gondolom sokunk örömére.
Mivel nem raktál ki letöltési lehetőségeket,utólagos engedelmeddel mellékelném az eddig fellelhető helyeket,úgy mint torrent és nem torretn,bár egy előbbi hozzászólásomban már 2 letöltőt megneveztem,ami torrent,de had legyen akkor teljes a lista.
Remélem nem sértelek meg vele,és páran hasznát veszik majd: :roll

http://www.freemoviesub.com/
(lapozni kell a lap alján a Previous page menüvel)

http://drakorindo.net/2015/01/k-drama-s ... title.html

https://kickass.so/usearch/Shine%20or%20go%20crazy/

https://www.asiatorrents.me/index.php?p ... y&active=0




Köszi a letöltési helyeket! :thumright:
Dehogy bánom, hogy hoztad!


Átnézés alatt van a 2. rész felirata. Ma este, kicsit később hozom! :dance:

szildor
Posts: 1462
Joined: Sat Aug 08, 2009 10:58 am

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 1 of 24)

Postby szildor » Wed Feb 04, 2015 5:57 pm

Rhubarb wrote:Átnézés alatt van a 2. rész felirata. Ma este, kicsit később hozom! :dance:

Ez jó hír, nagyon várom :cheers:

User avatar
vercsike1
Posts: 3564
Joined: Thu Jul 29, 2010 7:32 am
Location: Budapest Hungary

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 1 of 24)

Postby vercsike1 » Wed Feb 04, 2015 6:52 pm

Szia kedves Rhubarb ! ! ! Én is mint szildor nagy szeretettel várom! :dance: :cheers:

User avatar
Rhubarb
Posts: 120
Joined: Fri Oct 17, 2014 2:55 pm
Contact:

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 2 of 24)

Postby Rhubarb » Wed Feb 04, 2015 8:22 pm

Meghoztam a 2. rész feliratát!

Jó szórakozást!

Image

User avatar
MiJu
Posts: 200
Joined: Thu Oct 23, 2014 1:47 pm
Location: Hungary

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 2 of 24)

Postby MiJu » Wed Feb 04, 2015 8:23 pm

Kedves Rhubarb !
Nagyon szépen köszönöm a 2. rész feliratát !

User avatar
onna
Posts: 1907
Joined: Sun Dec 04, 2011 7:25 pm
Location: Budapest

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 2 of 24)

Postby onna » Thu Feb 05, 2015 12:35 am

Kedves Rhubarb,
Nagyon örültem a 2. résznek és köszönöm szépen. Most, hogy írtad, hogy a 3. fordításod,gratulálok. A Joseon gunman-t láttam, de a Balit még régen, angolul néztem meg, arra is időt fogok majd szakítani. Most azonban ez a sorozat köti le a figyelmemet. Habzsolnám. Jó, tudom, hogy a Balit is nagyon-nagyon gyorsan fordítottad le, így nem kell aggódnom, hogy nagy szünetek lesznek Jang Hyuk nélkül. Nagyon jól áll neki ez a bajszos, férfias marcona arc a 2. részben, 5 év után.

User avatar
zsike717
Posts: 174
Joined: Tue Dec 30, 2014 12:15 pm

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 2 of 24)

Postby zsike717 » Thu Feb 05, 2015 6:01 am

Kedves Rhubarb ! Köszönöm szépen a 2. rész feliratát.

User avatar
vercsike1
Posts: 3564
Joined: Thu Jul 29, 2010 7:32 am
Location: Budapest Hungary

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 2 of 24)

Postby vercsike1 » Thu Feb 05, 2015 6:31 am

Szia kedves Rhubarb ! ! ! Hálásan köszönöm a 2. rész feliratát. :cheers: :notworthy:

User avatar
sujini
Posts: 104
Joined: Mon Jan 19, 2015 1:48 pm

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 2 of 24)

Postby sujini » Thu Feb 05, 2015 3:43 pm

Kedves Rhubarb!
Nagyon köszönöm a 2.rész forditását! :notworthy:

User avatar
gabóci5
Posts: 329
Joined: Thu Mar 03, 2011 12:55 pm
Location: Békéscsaba

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 2 of 24)

Postby gabóci5 » Thu Feb 05, 2015 8:57 pm

Kedves Rhubarb !

Hálásan köszönöm a 2. rész feliratát. :-)
Image

User avatar
priszcilla
Posts: 166
Joined: Fri Aug 02, 2013 5:24 pm

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 2 of 24)

Postby priszcilla » Sun Feb 08, 2015 12:12 pm

Kedves Rhudarb!

Hálásan köszönöm a második részt feliratát. :notworthy:

User avatar
Rhubarb
Posts: 120
Joined: Fri Oct 17, 2014 2:55 pm
Contact:

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 3 of 24)

Postby Rhubarb » Sun Feb 08, 2015 6:41 pm

Image

Meghoztam a 3. rész feliratát!

szildor
Posts: 1462
Joined: Sat Aug 08, 2009 10:58 am

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 3 of 24)

Postby szildor » Sun Feb 08, 2015 7:26 pm

Kedves Rhubarb, soha jobbkor, annyira jókor jött a harmadik felirat, nagyon-nagyon köszönöm, a sztárfotóval együtt, ez nagyon jó kép JH-ról
Egyelőre csak lelkendezni tudok a sorozatról, minden benne van, ami engem a koreai sorozatokban megfog, a feliratod is nagyon elnyerte a tetszésemet. :notworthy: :salut: :cheers: :-)

User avatar
MiJu
Posts: 200
Joined: Thu Oct 23, 2014 1:47 pm
Location: Hungary

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 3 of 24)

Postby MiJu » Sun Feb 08, 2015 8:46 pm

Kedves Rhubarb !
Köszönöm szépen a 3. rész feliratát !

User avatar
Szanna
Posts: 79
Joined: Mon Jan 05, 2015 6:49 pm
Location: Budaörs

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 3 of 24)

Postby Szanna » Sun Feb 08, 2015 10:04 pm

Drága Rhubarb!
Nagyon nagy örömöt szereztél az újabb rész lefordításával! A képet is köszönöm :wub:
Vidám hetet kívánok!

User avatar
zsike717
Posts: 174
Joined: Tue Dec 30, 2014 12:15 pm

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 3 of 24)

Postby zsike717 » Mon Feb 09, 2015 6:14 am

Köszönöm Neked a 3. rész feliratát.

kirima
Posts: 44
Joined: Sun Feb 08, 2015 7:34 pm
Location: Zala megye

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 3 of 24)

Postby kirima » Mon Feb 09, 2015 9:50 am

Kedves Rhubarb,
hálám és köszönetem az eddigi részek felirataiért.
Kívánom, hogy a csemetéid mellett legyen elegendő időd a következő részek fordításra.
Amúgy imádom ezt a sorozatot. Miért? Nem tudom. Olyan mintha nem történne benne semmi, de végig leköti a figyelmemet és mindig csodálkozom, hogy már eltelt az idő és vége van.
Még egyszer kösz és minden jót.

User avatar
vercsike1
Posts: 3564
Joined: Thu Jul 29, 2010 7:32 am
Location: Budapest Hungary

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 3 of 24)

Postby vercsike1 » Mon Feb 09, 2015 10:13 am

Szia kedves Rhubarb ! ! ! Hálásan köszönöm a 2. rész feliratát. :cheers: :dance: Külön köszönet a gyorsaságért. :notworthy:

User avatar
sujini
Posts: 104
Joined: Mon Jan 19, 2015 1:48 pm

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 3 of 24)

Postby sujini » Mon Feb 09, 2015 4:36 pm

Kedves Rhubarb!
Köszönöm szépen a 3.rész feliratát! :notworthy:

User avatar
gabóci5
Posts: 329
Joined: Thu Mar 03, 2011 12:55 pm
Location: Békéscsaba

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 3 of 24)

Postby gabóci5 » Tue Feb 10, 2015 8:14 am

Kedves Rhubarb!
Köszönöm a harmadik rész feliratát.
Image

User avatar
Rhubarb
Posts: 120
Joined: Fri Oct 17, 2014 2:55 pm
Contact:

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 4 of 24)

Postby Rhubarb » Wed Feb 11, 2015 3:39 pm

Sziasztok!

Meghoztam a 4. rész feliratát!
Jó szórakozást!

Image

User avatar
Rhubarb
Posts: 120
Joined: Fri Oct 17, 2014 2:55 pm
Contact:

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 4 of 24)

Postby Rhubarb » Wed Feb 11, 2015 3:45 pm

Örömmel látom, hogy nemcsak én élvezem ezt a sorozatot. :tv:
Pont ezért a fordítása is élvezetes, habár igencsak sok sorból áll.
Nem tervezek nagyobb szüneteket.

Én élőben is követem az drámát, ami nem árt a fordításhoz, mert mire kibogoztam, hogy ki kicsoda és kinek a testvére, az 3 részbe került. :roll

User avatar
vercsike1
Posts: 3564
Joined: Thu Jul 29, 2010 7:32 am
Location: Budapest Hungary

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 4 of 24)

Postby vercsike1 » Wed Feb 11, 2015 4:04 pm

Szia kedves Rhubarb ! ! ! Hálásan köszönöm a 3. és 4.részek feliratát. :dance: :cheers: :notworthy:

szildor
Posts: 1462
Joined: Sat Aug 08, 2009 10:58 am

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 4 of 24)

Postby szildor » Wed Feb 11, 2015 5:03 pm

Kedves Rhubarb nagyon köszönöm a negyedik részt, valami miatt nagyon tetszik a sorozat, így a következő feliratot is (türelmesen) nagyon várom.

Rhubarb wrote:mire kibogoztam, hogy ki kicsoda és kinek a testvére, az 3 részbe került

Én is keményen megdolgoztam vele, de nem mondanám, hogy teljesen kiigazodtam a szereplők nevei között, mert ezek a koreai nevek nehezek, a két szótagos megy, mint Wang So, Shin Yool, hát a főszereplők megjegyezhetők :D
Kimaradt, köszönöm a képet, ez is nagyon jó :-)

zsike955
Posts: 437
Joined: Sun Oct 09, 2011 1:42 pm

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 4 of 24)

Postby zsike955 » Wed Feb 11, 2015 6:17 pm

Nagyon szépen köszönöm az 1-4.rész feliratát!

User avatar
onna
Posts: 1907
Joined: Sun Dec 04, 2011 7:25 pm
Location: Budapest

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 4 of 24)

Postby onna » Wed Feb 11, 2015 6:19 pm

Kedves Rhubarb,

Nagyon köszönöm, hogy elkészült a 4. rész. Nem tudok betelni ezzel a pasival, aki egy személyben egy intézmény: Jang Hyuk néven. Megint megnézem ezt a 4. részt, bár már láttam koreaiul meg angol felirattal, de magyarul azért egy kicsit más.

szildor
Posts: 1462
Joined: Sat Aug 08, 2009 10:58 am

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 4 of 24)

Postby szildor » Wed Feb 11, 2015 6:46 pm

onna wrote:Nem tudok betelni ezzel a pasival

Onna, egy cipőben járunk :wub:

User avatar
Rhubarb
Posts: 120
Joined: Fri Oct 17, 2014 2:55 pm
Contact:

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 4 of 24)

Postby Rhubarb » Wed Feb 11, 2015 7:07 pm

szildor wrote:Kedves Rhubarb nagyon köszönöm a negyedik részt, valami miatt nagyon tetszik a sorozat, így a következő feliratot is (türelmesen) nagyon várom.

Rhubarb wrote:mire kibogoztam, hogy ki kicsoda és kinek a testvére, az 3 részbe került

Én is keményen megdolgoztam vele, de nem mondanám, hogy teljesen kiigazodtam a szereplők nevei között, mert ezek a koreai nevek nehezek, a két szótagos megy, mint Wang So, Shin Yool, hát a főszereplők megjegyezhetők :D
Kimaradt, köszönöm a képet, ez is nagyon jó :-)


Ha esetleg kérdőjelek merülnek fel, nyugodtan kérdezz(etek)! :-)

User avatar
Rhubarb
Posts: 120
Joined: Fri Oct 17, 2014 2:55 pm
Contact:

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 4 of 24)

Postby Rhubarb » Wed Feb 11, 2015 7:10 pm

onna wrote:Kedves Rhubarb,

Nagyon köszönöm, hogy elkészült a 4. rész. Nem tudok betelni ezzel a pasival, aki egy személyben egy intézmény: Jang Hyuk néven. Megint megnézem ezt a 4. részt, bár már láttam koreaiul meg angol felirattal, de magyarul azért egy kicsit más.



Én a Mély gyökerű fa és a Chuno után kétkedve kezdtem neki a Fated-nek, merthogy nem hittem, hogy menni fog neki, jól fog neki állni a rom-com.
És mégis!

Azóta még jobban kedvelem és örülök, hogy nem csak a fájdalmas Jang Hyukot kapjuk a Shine-ban. :wub:

User avatar
MiJu
Posts: 200
Joined: Thu Oct 23, 2014 1:47 pm
Location: Hungary

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 4 of 24)

Postby MiJu » Wed Feb 11, 2015 9:16 pm

Köszönöm szépen a 4. rész feliratát !

szildor
Posts: 1462
Joined: Sat Aug 08, 2009 10:58 am

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 4 of 24)

Postby szildor » Wed Feb 11, 2015 9:31 pm

Rhubarb wrote:Én a Mély gyökerű fa és a Chuno után kétkedve kezdtem neki a Fated-nek

Rhubarb én a Thank You-ban láttam először, annak alapján gondoltam, hogy mindent el tud játszani.

User avatar
gabóci5
Posts: 329
Joined: Thu Mar 03, 2011 12:55 pm
Location: Békéscsaba

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 4 of 24)

Postby gabóci5 » Wed Feb 11, 2015 10:47 pm

Rhubarb köszönöm a 4. rész feliratát

Code: Select all

onna wrote:
 Nem tudok betelni ezzel a pasival, aki egy személyben egy intézmény: Jang Hyuk néven.

Egyet értünk. Ő a nagybetűs színészek egyike.

Image

User avatar
Szilvia333
Posts: 205
Joined: Tue Sep 04, 2012 3:37 pm
Location: Mátészalka

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 4 of 24)

Postby Szilvia333 » Thu Feb 12, 2015 5:41 pm

Kedves Rhubarb !!!

Nagyon szépen köszönöm a 3-4 rész feliratát !!! :notworthy: :wub: :wub:

User avatar
sujini
Posts: 104
Joined: Mon Jan 19, 2015 1:48 pm

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 4 of 24)

Postby sujini » Fri Feb 13, 2015 5:15 pm

Kedves Rhubarb!
Köszönöm szépen a 4.rész forditását! :notworthy:

User avatar
onna
Posts: 1907
Joined: Sun Dec 04, 2011 7:25 pm
Location: Budapest

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 4 of 24)

Postby onna » Sun Feb 15, 2015 5:03 pm

Kedves Rhubarb,
Örülök, hogy Te is Jang Hyuk rajongó lettél. Mindenben jó amit eddig láttam (Mélygyökerű fában, Midasban, Írisben, Chuno-ban,a Thank youban vagy a Public toalettben). JH már kezdő színész korától kitette a szívét-lelkét a színművészet asztalára és elkápráztatott úgy is, mint kaszkadőr a sport-technikai tudásával. Mintha egy kitűnő önvédelmi sportolót látnék, néha úgy nézem ugrásait, kelepeit, ökölharcosnak beillő verekedéseit. Őt egy élő legendának tartom, akire nem hiába bízták annak idején a Bruce Lee életéről szóló Sárkány tánca főszerepét sem. A Fated-nál én is megdöbbentem, mert nem láttam még rom-com-ban. A harsány nevetése eleinte zavart, mert erőltetettnek tűnt, de hamar megszoktam őt ezzel is. Úgy látszik, hajlik a vígjátéki szerepekre mostanában. Rá is fér, az Íris 2-ben nagyon lerombolták a külsejét az akció hős korhű szerepében. Persze minden viszonyítás kérdése, mivel a Chunoban másként láttuk: vadnak, fergetegesen szomorúnak, megkínzottnak, elárult örök szerelmesnek, hősnek és üldöző - üldözöttnek. Mint most is: a kitagadott, elhagyott fiúból harcosként látjuk, csavargóként, hercegként és majd királyként is. Összefoglalva: ha én lennék a lányom, azt mondanám, hogy cuki pofa. Szinte félóránként nézek be ide, reménykedve, hátha van folytatás, holott már láttam az eddig sugárzott részeket. De a magyar feliratra úgy vágyom, mintha szomjaznék.

User avatar
Rhubarb
Posts: 120
Joined: Fri Oct 17, 2014 2:55 pm
Contact:

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 5 of 24)

Postby Rhubarb » Mon Feb 16, 2015 6:45 am

Sziasztok!

Meghoztam az 5. rész feliratát!
Image

User avatar
Rhubarb
Posts: 120
Joined: Fri Oct 17, 2014 2:55 pm
Contact:

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 4 of 24)

Postby Rhubarb » Mon Feb 16, 2015 6:52 am

onna wrote:Kedves Rhubarb,
Örülök, hogy Te is Jang Hyuk rajongó lettél. Mindenben jó amit eddig láttam (Mélygyökerű fában, Midasban, Írisben, Chuno-ban,a Thank youban vagy a Public toalettben). JH már kezdő színész korától kitette a szívét-lelkét a színművészet asztalára és elkápráztatott úgy is, mint kaszkadőr a sport-technikai tudásával. Mintha egy kitűnő önvédelmi sportolót látnék, néha úgy nézem ugrásait, kelepeit, ökölharcosnak beillő verekedéseit. Őt egy élő legendának tartom, akire nem hiába bízták annak idején a Bruce Lee életéről szóló Sárkány tánca főszerepét sem. A Fated-nál én is megdöbbentem, mert nem láttam még rom-com-ban. A harsány nevetése eleinte zavart, mert erőltetettnek tűnt, de hamar megszoktam őt ezzel is. Úgy látszik, hajlik a vígjátéki szerepekre mostanában. Rá is fér, az Íris 2-ben nagyon lerombolták a külsejét az akció hős korhű szerepében. Persze minden viszonyítás kérdése, mivel a Chunoban másként láttuk: vadnak, fergetegesen szomorúnak, megkínzottnak, elárult örök szerelmesnek, hősnek és üldöző - üldözöttnek. Mint most is: a kitagadott, elhagyott fiúból harcosként látjuk, csavargóként, hercegként és majd királyként is. Összefoglalva: ha én lennék a lányom, azt mondanám, hogy cuki pofa. Szinte félóránként nézek be ide, reménykedve, hátha van folytatás, holott már láttam az eddig sugárzott részeket. De a magyar feliratra úgy vágyom, mintha szomjaznék.


Úgy látom, te igazi JH szakértő vagy. :D
Én talán azon kevesek közé tartozom, akik rögtön bírták a már szinte ördögi röhögését a Fatedben.
Chunoban és TDR-ben tényleg remek volt! A többit még nem láttam, de a Sárkány tánca felkeltette az érdeklődésem.

Az új filmje azt hiszem, márciusban jön ki.

https://www.youtube.com/watch?v=YGPMDYU5xTk

User avatar
Rhubarb
Posts: 120
Joined: Fri Oct 17, 2014 2:55 pm
Contact:

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 5 of 24)

Postby Rhubarb » Mon Feb 16, 2015 6:54 am

Már tegnap este elkészült a felirat, de a DA nem működött. Legalábbis nálam.

Ha rögtön értesülni szeretnétek, ajánlom a blogot vagy a blog facebook oldalát. :mrgreen:
http://hotspicyramen.blogspot.hu/2015/01/shine-or-go-crazy-feliratok.html
https://www.facebook.com/hsramen

User avatar
vercsike1
Posts: 3564
Joined: Thu Jul 29, 2010 7:32 am
Location: Budapest Hungary

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 5 of 24)

Postby vercsike1 » Mon Feb 16, 2015 7:53 am

Szia kedves Rhubarb ! ! ! Hálásan köszönöm az 5. rész feliratát. :dance: :cheers: :notworthy:

User avatar
sujini
Posts: 104
Joined: Mon Jan 19, 2015 1:48 pm

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 5 of 24)

Postby sujini » Mon Feb 16, 2015 5:22 pm

Nagyon szépen köszönöm az 5.rész feliratát! :notworthy: :notworthy:

User avatar
onna
Posts: 1907
Joined: Sun Dec 04, 2011 7:25 pm
Location: Budapest

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 5 of 24)

Postby onna » Mon Feb 16, 2015 7:00 pm

Kedves Rhubarb,
Ez a rész tetszett a legjobban. De ha látom a 6-ikat, vagy 7-iket, vagy sorolhatnám még, akkor biztos azokra is ezt mondhatnám. Van benne szellemesség, meseszerűség, látvány,harc, szerelem, félreértés - szóval igazi gyöngyszem ez a sorozat nekem. Ahogy megáll a kereskedőház előtt Jang Hyuk és megfújja a szél - totál jó poén, ahogy kifigurázza az ilyen filmeket mintegy tükröt tartva maga elé. Nem tehetek róla, de a legkedvesebb sorozatom most a Kill me mellett, (Két briliáns színész brilírozása.), amihez felzárkózott humorával a Hearth to heart is. Csak a koreai nézőket nem értem, miért olyan alacsony a nézettsége ezeknek, amikor majdhogynem kiverik a biztosítékot nálam, annyira jók. Nem értik a szellemességet meg a szédületes színészi teljesítményt?
Köszönöm az 5. részt és már alig várom, hogy láthassam magyar felirattal a 8-ikat is.

User avatar
MiJu
Posts: 200
Joined: Thu Oct 23, 2014 1:47 pm
Location: Hungary

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 5 of 24)

Postby MiJu » Tue Feb 17, 2015 9:25 pm

Köszönöm szépen az 5. rész feliratát !

User avatar
gabóci5
Posts: 329
Joined: Thu Mar 03, 2011 12:55 pm
Location: Békéscsaba

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 5 of 24)

Postby gabóci5 » Tue Feb 17, 2015 9:51 pm

Köszönöm az 5.rész feliratát. :-)

User avatar
Rhubarb
Posts: 120
Joined: Fri Oct 17, 2014 2:55 pm
Contact:

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 6 of 24)

Postby Rhubarb » Wed Feb 18, 2015 8:36 pm

Meghoztam a 6. rész feliratát!
Image

User avatar
onna
Posts: 1907
Joined: Sun Dec 04, 2011 7:25 pm
Location: Budapest

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 6 of 24)

Postby onna » Wed Feb 18, 2015 10:56 pm

Kedves Rhubarb,
Ez volt aztán a nagy meglepetés, éjfél előtt egy perccel. Köszönöm a 6. részt. Máris nézem.

User avatar
zsike717
Posts: 174
Joined: Tue Dec 30, 2014 12:15 pm

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 6 of 24)

Postby zsike717 » Thu Feb 19, 2015 6:24 am

Kedves Rhubarb! Köszönöm a 6. rész feliratát.

User avatar
vercsike1
Posts: 3564
Joined: Thu Jul 29, 2010 7:32 am
Location: Budapest Hungary

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 6 of 24)

Postby vercsike1 » Thu Feb 19, 2015 8:54 am

Szia kedves Rhubarb ! ! ! Hálásan köszönöm a 6. rész feliratát. :cheers: :dance: :notworthy:

User avatar
MiJu
Posts: 200
Joined: Thu Oct 23, 2014 1:47 pm
Location: Hungary

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 6 of 24)

Postby MiJu » Thu Feb 19, 2015 9:24 pm

Nagyon szépen köszönöm a 6. részt !

User avatar
sujini
Posts: 104
Joined: Mon Jan 19, 2015 1:48 pm

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 6 of 24)

Postby sujini » Fri Feb 20, 2015 5:24 pm

Köszönöm szépen 6.rész feliratát! :notworthy:

User avatar
Magdimama
Posts: 478
Joined: Wed Oct 26, 2011 7:48 pm

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 6 of 24)

Postby Magdimama » Sun Feb 22, 2015 5:40 pm

Kedves Rhubarb!
Köszönöm ennek a fergeteges sorozatnak a feliratait.Előttem már többen is áradoztak róla,velük mindenben egyetértek.gördülékeny,játszi könnyed eddig a cselekmény /írom én az első rész megnézése után./Úgy kellet már ez nekünk mint egy falat kenyér.Töltögetem a videókat és nézem tovább. :O Még egyszer nagy-nagy köszönet. :cheers:

User avatar
Rhubarb
Posts: 120
Joined: Fri Oct 17, 2014 2:55 pm
Contact:

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 7 of 24)

Postby Rhubarb » Mon Feb 23, 2015 2:41 pm

Image

Itt a 7. rész felirata!

Nem is kezdődhet jobban a hét!

User avatar
gabóci5
Posts: 329
Joined: Thu Mar 03, 2011 12:55 pm
Location: Békéscsaba

Re: Shine or Go Crazy [Hungarian Subs] (ep 7 of 24)

Postby gabóci5 » Mon Feb 23, 2015 3:45 pm

Itt a 7. rész felirata!

Nem is kezdődhet jobban a hét!


Ebben a vacak időben kész felüdülés! Hálás köszönet érte.
Image


Return to “Subtitles”

Who is online

Users browsing this forum: hikki and 21 guests