A cimből az elején arra következtettem, hogy az előre felállitott szabályokról fogunk látni jó kis vidám történéseket.
Miután néztem, rájöttem amit addig is tudtam, hogy ez bizony japán sorozat, van itt is vidámság, csak másképp, életszerűbben,. A szabályok pedig nem előregyártott kikötések voltak a jobb együttélés reményében, hanem tanulságok, a nap végén. És milyen jó kis tanulságok voltak!
A pasasból sem néztem ki semmi jót az elején a mulyasága miatt, de nagyon szépen megoldotta a problémákat. A gyerekek szuperek voltak, a végén sose hagytam ki,hogy megnézzem az éneküket, táncukat. Azt hihetné az ember, hogy a kisfiúba szorult minden rosszaság, de itt a kislány volt a minden lépben kanál.
Lehet más sajnálta az anyát, de nekem azért fenntartásaim voltak vele szemben. Jó, megvolt a saját oka, amiért elhagyta a gyerekeket, de nálam ez nem megbocsátható . A valós életben . Itt viszont ahogy Marumo megtalálta Sasakura levelét és rájött mi is jelentette neki a családot, már kiváncsi voltam mi fog ebből kisülni. És milyen a gyerekszáj? Kegyetlenül megkérdezik az igazságot, amire az ember nem is számit. Igazán ilyen reakciót vártam tőlük, mikor kiderült az anya kiléte.
Sok gyerekkori emlék köszönt vissza ebben a történetben. Diavetitő, radirból készitett nyomda, váltócipő,párnacsata, iskolai tesi ünnepségek év végén, ahol osztályonként kellett tornázni zenére.
Nagyon szép történet volt, akár játszódhatna a normál életben is, mindenképpen becsülendő, ha valaki ilyen nagy döntést be tud, be mer vállalni, mint Marumo.
